A klasszikus körbeszeretés esete

    Amikor X szereti Y-t, de Y Z-t szereti, Z viszont Sz-t preferálja, Sz pedig X-et... Ezt hívják „klasszikus körbeszeretés” esetének. Akadnak nem teljesen körbe érő körök is, de ettől még az elv megmarad. A nagyokosok azt mondanák, hogy ez egy olyan szélmalom harc, amivel nem érdemes foglalkozni, a pozitív végkifejlet esélye egyenlő a nullával. De valóban egyenlő?

    Nagyobb, vegyes társaságokban gyakran alakulnak ki effajta tendenciák. Nem egy ilyen iszony-viszonnyal találkoztam, melyek évekig tartó szenvedést okoznak a reménytelenül szerelmes félnek, a szerelem tárgyának pedig konstans kellemetlenséget. „Miért nem fogja már fel, hogy nekem nem tetszik? Nekem teljesen más az esetem. De Z miért nem szeret engem? Pedig mennyire összeillenénk?” A körön kívül álló személyek pedig vagy nevetnek ezeken a lehetetlen helyzeteken, vagy már a pokolba kívánják a barátaik évődését. „Most nézd meg X-et és Y-t! Szerinted lesz belőle valami?… Na látod! Aztán nézd meg Y-t és Z-t! Abból sem lesz semmi. És nézd meg magadat! … Na látod! Elegem van belőletek! Én ettől már teljesen kikészültem, pedig nem is én vagyok szerelmes!” Való igaz a plátói szerelemnek megvan az az oldala, hogy képes papagájt csinálni az extrovertált emberekből. Ez nem azt jelenti, hogy introvertáltak bármellyest jobbak lennének, mert a szomorú/ábrándos bociszemeket bámulni sem kevésbé idegesítő mások számára. A szerelem, vagy vonzalom jó kábítószer, de egy csekély számú esetet leszámítva (költők, írók, zenészek, képzőművészek alkotásai), csak annak nyújt élvezetet, aki érzi. De az vesse az első követ, aki még sosem volt oda senkiért. Annak az embernek kívánok egy beteljesült szerelmet (mert rosszat ugyan mégsem kívánjunk). És bizony bizony, sokszor azt vonzod be, ami elől a leginkább menekülnél.

    Én a magam részéről nem kívánom megvetni a plátói szerelmest, sőt inkább becsülöm a lelki erőt, mert valakit úgy szeretni, hogy nem kapsz viszonzást, az tiszta dolog. Ám azt is megjegyezném, hogy mások érzelmi elengedésének képessége sem megvetendő.

   Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy amikor először tapasztaltam meg azt, hogy egy olyasvalaki van értem odáig aki irányába képtelen voltam vonzódni, az kezdetben nagyon zavart. Viszont, ahogy telt múlt az idő egyre jobban megszoktam, sőt igazán meg is szerettem. Nem rossz érzés szeretve lenni, még akkor sem, ha ez a te részedről nem kölcsönös. Azonban nagyon önző lennék, ha avval hitegetném az illetőt, hogy ez akár lehet kölcsönös is.

    Azoknak pedig, akik a „klasszikus körbeszeretés esetét” reménytelennek tartják. Muszáj leírnom két elsőre nagyon eltérő ember rövid történetét: X először Y-nal járt, de egyértelmű volt minden körülöttük lévőnek, hogy X-nek Z tetszik, akit X hűségesen követett, mint barát. X és Z nem is lehetett volna különbözőbb. X, hát hogyan is fogalmazzak… Egy egyszerűbb lélek, míg Z egy tudálékos figura. Míg X az iskola éveit minden bizonnyal a lógással és a balhékkal múlatta, addig Z becsülettel halmozta a könyveket maga köré. És különben is Z valaki SZ után futott. X és Y, mint várható volt szakítottak. Eltelt pár év és a legnagyobb megrökönyödésemre ez a két végletekig eltérő ember egyszer csak egymásra talált. És ami még inkább furcsa, hogy együtt is maradtak.

   Szóval, kedves hős szerelmesek! Lehet, hogy nem minden eset reménytelen, de azért én azt tanácsolnám, hogy ha már a dolog elég ideje tart ahhoz, hogy a barátaid legszívesebben főbe lőnék magukat, vagy még inkább titeket, akkor… Mi lenne, ha megpróbálnátok elengedni azt az X, Y vagy Z-t és körbenéznétek. Az is lehet, hogy meglátjátok A-t aki meg csak rátok vár. Írja ezt az, aki a végletekig hisz abban, hogy minden jó, ha a vége jó.