Még mielőtt a dolgok sűrűjébe vágnék, muszáj megemlíteni a szálka és a gerenda esetét, mivel az utolsó randim tárgya, ha lenne rémes nők rovata, minden bizonnyal oda sorolna engem. Ami rémes férfi egynek, az nem biztos, hogy ugyanolyan rémes másnak. Az a csodálatos bennünk emberekben, hogy különbözünk és más a preferenciánk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a listám első személye azóta már büszke férj és apuka.
Ha randevúzol jobb a fejedben tartani édesanyád tanácsát, miszerint csak olyan férfivel kezdj, akinek még a testszaga is kellemes. A test szag preferencia olyan akár a parfüm. Valóban minden embernek más tetszik. És szerencsére a Jóisten úgy intézte, hogy néha megtalálja a zsák a foltját. Nos én ezt a tanácsot sajnos szinte mindig ignoráltam.
Rögtön életem első barátja egy félig angol fiú nem ment át a rostán.
Kapolcson mindenki büdös és lepattant. Gondoltam. Teljesen belefér, ha úgy nézel ki mint egy lepukkant punk. Már a táncparkett végén kiszúrtam. Feltűnően magas szőke fiú kockás kord nadrágban, hózenetrógerrel és Lennon szemüvegben. A barátaim is kiszúrták. Összesúgtak és nevettek. Na ez a fiú és az Anna. És szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre ő is kiszúrt engem. Pár perc múlva már roptuk a táncot. Aztán megint pár perc múlva már a kavicsos földön landoltam a heves pörgetés és egy a szandálomba mászó kődarab hatására. Természetesen az akkori legjobb barátnőm és a földrajz tanárnőm pici fiának a legnagyobb gyönyörére, akik a szégyenteljes huppanásomat rendkívül szórakoztatónak találták. A végén a sátorhelyünk kőkerítésén kötöttünk ki és egészen hajnalig beszélgettünk. Az emberek ennek nem örültek túlzottan, mivel valaki folyton kiszólt, hogy "Itt aludni is szeretnének!". Minket ez nem nagyon izgatott. Megtudtam, hogy mi lehet közös egy esztergomi ferences diákban és egy pécsi lányban. A közös pont, pedig Matyi volt, aki a fiúnak az általános iskolai nekem pedig a gimis osztálytársam volt. A fiú azon kívül, hogy furcsán öltözködött, és az édesapja angol révén folyékonyan beszélt angolul, még matek zseni is volt. Már akkor is vonzódtam a nagyon okos csodabogarakhoz. Szóval tökéletesnek tűnt, mint első barát. Délután mindjárt ajándékot is kaptam, egy kézzel faragott fa nyakláncot, melybe rovásírással faragta bele a nevem. Pécsre hazaérkezvén, nemsokára várt egy levél, melyen barátaim hónapokig nevettek, én viszont a világ legromantikusabb dolgának tartottam/tartom és máig őrizgetem. Ugyanis a levél lúd tollal íródott ómagyarban. A modern szavakat is átköltötte: "Mint azt a távrecsegőn mondám vala...". A papírt körbeégette, hogy antiknak tűnjön. A borítékot is maga gyártotta ugyanabból a körbeégetett papírból, levarrta és leviaszolta, és egy kétforintossal nyomott rá pecsétet. A dolgok megkoronázásaként a postás ráírta, hogy sérülve érkezett.
Pár héttel később a levél írója is megérkezett Pécsre. Nos ekkor jött a kiábrándulás, mert az egy dolog, hogy az ember Kapolcson áporodott szagú, de hogy Pécsett is. No, de sebaj, majd megfürdik. Aha.
Ott kezdjük, hogy az első csók iránt érzett nevetős zavaromat, egy elég sajátos módszerrel oldotta meg. Elmesélve, hogy hogyan ölik meg a nyuszikat (egy nyúlbolondnál nem túl célravezető dolog ez). Aztán. Az sem kedves gesztus, ha a barátnőd éppen egy három kötetes könyv harmadik kötetének a felénél tart, te pedig elmondod a könyv végét. Az szintén nem ajánlott, ha egy konzervatív család előtt nyalsz és falsz, tapogatsz egy lányt akinek még nem volt barátja. De ahol végleg kiborult a bili az egy reggeli csók volt ahol is megjegyezte, hogy: "Fúj! Fogkrém ízű a szád!" Szegény fiú nagyon hamar lapátra került.
Pár hónap elteltével ököl csapásokat véltem látni az ablakomon. Kinéztem és ott állt az utcán kiltben és futó mezben. Úgy gondolta, hogy az Esztergomi hídátfutás után rögtön ide utazik és meglátogat engem és a Matyit.
Másnap az osztályteremben egy lány avval fogadott minket, hogy:
-Képzeljétek, azt hiszem tegnap hallucináltam. Kinézek a busz ablakán a Szabadság utcánál erre ott fut egy fiú skót kockás szoknyában és futó mezben. -erre egy másik lány
-Ó dehogy. Nem hallucináltál. Én egy buszon utaztam vele. Ott aludt és horkolt. Beterpesztett és képzeld. Nem volt alatta semmi.
Én természetesen bőszen hallgattam és úgy éreztem, hogy jobb, ha minél kisebbre húzom össze magam. Ekkor megérkezett Matyi erősen másnaposan.
-Hú gyerekek, van valakinél egy aszpirin?
Egy másik évben szintén összefutottam Kapolcson egy fiúval akit már láttam valahol Pécsett. Néztük egymást. Mondja:
-Emma? -nézem fejcsóválva.
-Péter?
Természetesen nem így hívták. A fiú hasonló karakter volt mint a Dire Straits énekese Mark Knopfler, csak sokkal fiatalabb és sokkal szebb is. Utána párszor találkoztam vele Pécsett amikor is részegen próbálkozott. Párszor ökörködöt is nálam és volt, hogy cilinderben fotóztam, ami kimondottan jól állt neki. Józanul egész normális tudott lenni, vagyis pontosítok. Rémesen beképzelt volt. Tudta magáról, hogy jól néz ki és magas lóról beszélt másokkal. Részegen viszont kedvesnek tudta magát mutatni, csupán egy szándékkal, hogy megkaparintson valakit. Ilyenkor jött a könyörgés, hogy csak egy kicsit menjen be vele az ember lánya a WC-re, vagy az Uránia egyik páholyába, amire persze sosem vitt rá a gusztus.
Akkoriban szerelték fel a kamerákat a Széchenyi térre és közszájon forgott, hogy valakit lekameráztak, amint ott nyilvánosan üzekedik. Páran tippelni mertek, az illető személyazonossága kilétében, de úgy igazán mélyre hatóan nem foglalkoztunk vele. Viszont egy séta téri fesztivál alkalmával, sétáltunk páran fel a Széchenyi téren, amikor is látunk egy lányt felállni és felhúzni a ruháját és feláll mellőle ez a fiú...
Az évek folyamán az ember átesik mindenféle furcsa szituáción: három órát késik a férfiú az első randiról, borzalmas csókok, fiúk akik melletted még húsz másik nővel randiznak. De azt is sikerült megtapasztalni, hogy az első látásra szerelem bizony csalóka.
Szerintem gyönyörű volt. Ahogy megláttam egy kiállítás megnyitón rögtön beleszerettem. Nagy fekete szemek, szív formájú arc, aranyos orr, szép száj, fekete csillogó haj. Természetesen nem hinném, hogy az egyetemen sokan osztották volna az én lelkesedésemet irányában. De én első évesként rendkívül boldog voltam, hogy az a kínai fiú a mi karunkra jár. Több mint fél évig csak kerülgettük egymást. Köszönés persze volt, de az, hogy azon túl kommunikációt kezdeményezzünk, az persze nem ment. Különben is, egy elég zűrös párkapcsolaton voltam túl, és nem éppen voltam mentálisan stabil. A randevúzás semmilyen formájára nem voltam kész. Ennek ellenére nagyon tetszett. Akkoriban még kínaiul is elkezdtem tanulni. Nem is tudom mit reméltem, hogy vajon tudok e majd vele egyszer beszélni. Az a kedvenc tanárnőm rövid úton megunta azt, hogy mi kerülgetjük egymást. Berángatott az anatómia terembe, amelynek a végében a srác elkerített része leledzett és közölte:
-Ő itt Anna. Anna kínaiul tanul. Te pedig kínai vagy. Beszélgessetek egymással!
Minek utána annyira zavarban voltunk, hogy ezek után sem kommunikáltunk nagyon, tanárnőnk pedig újabb cselhez folyamodott.
-Anna, te ötös vagy ábrázoló geometriából, ő meg éppenséggel nem igazán remekel. Légy szíves korrepetáld!
Ebből az kerekedett ki, hogy nagyjából egy héttel később valaki csöngetett az ajtómon. Kinyitottam, és ott állt egy bőrönddel, hogy őt kirúgta a barátnője és, hogy beköltözhetne e egy hétre. Édesanyám, gondolhatjátok, repesett az 'örömtől'. A hétből egy hónap lett és egy elég furcsa kapcsolat két ember között, akik éppen hogy csak szakítottak. Nem teljesen normális, ha közlöd a melletted ülő lánnyal, hogy úgy szereted, mintha a húgod lenne, a következő pillanatban, pedig megcsókolod. Titkos románcot folytattok, de e mellett a lány összes barátnőjével flörtölsz. Az iskola műtermeiben bujkálva váltott csókok izgalmasak ugyan, de a kompatibilitás hiánya hamar megmutatkozott. Eldugította a mosógépemet, a könyvespolcomat, pedig cipő tartónak használta. Sajnos csak az egy perces szabály vonatkozott rá és a méret sztereotípia alól sem képezett kivétel. Magyarul nem tudott, viszont a magyar káromkodás terén folyékony volt és változatos. Az angolt is csak éppen, hogy törte. A kínai gyakorlás terén nem volt segítőkész, de mivel nem volt képes egy szöget egyenesen beleverni a fába, ezért rendszeresen én szögeltem a kereteit és a vásznát. Az ábrázoló geometriához annyira buta volt, hogy rövid úton feladtam a korrepetálását és ezzel együtt a titkos románcunkat is. Meg is mondta nekem, hogy innentől legyünk csak barátok, és ne beszéljünk egymással. Ez elég furcsán hangzott, de könnyű volt betartani. Ha megláttam az egyetemen én mentem az egyik irányba, ő pedig a másikba és valóban soha többet nem beszéltünk egymással.
Nagyjából az utolsó hír amikor még foglalkoztam vele az volt, hogy megszöktette az egyik Pesten tanuló barátnőm thai évfolyamtársát és úgy kellett őket levadászni valamilyen vonatról.
A képzőművészek rémesek tudnak lenni, ha párkapcsolatra kerül a sor, de ezen belül is a szobrász az egy külön állatfajta. Főleg ha férfi az illető. Szerencsére én megúsztam a dolgot, de két barátnőm nem. Nem is tudom, hogy melyikük járt jobban. A fotó tanárom (akinek állítólag annak idején szintén szobrász volt a szakiránya) néha mondogatta, hogy "a szobrász fosztó képző", de nem hiszem, hogy az egyetem alatt ezt annyira érzékeltem volna.
Mi művészek elég öntörvényűek tudunk lenni. Nos ezt az egyik kedves barátnőm nagyjából öt év alatt megtapasztalhatta. A férfiú a korához képest kimondottan megnyerő külsővel rendelkezett, amíg le nem vágatta a göndör haját. De mint már tudjuk a külső nem mindegy, mert az illető nem igazán kommunikált senkivel. A saját barátnőjével pedig pláne nem. Nem mentek együtt sehová. Vagy ha jött is csupán a saját barátaival vonult külön. Ha háromszor beszéltem vele az alatt az öt év alatt, akkor sokat mondok. Természetesen a gyakori szakításnak mindig az volt az oka, hogy a barátnőm nem kommunikál vele eleget, de amikor a szegény lány ráírt, akkor ha olyanja volt, napokig nem válaszolt. Nem is értettem, hogy a barátnőm mit ehet ezen a mogorva férfin. De azt hiszem mi magyar nők szeretünk szenvedni és a rendes férfiakat pedig rendkívül buta módon, sokszor unalmasnak tartjuk.
Másik barátnőm még rosszabbul járt egy másik szobrásszal. Szerencsére már csak az egyetem befejezése után tudtam meg a történetet, mert a fiút amúgy teljesen a normális, rendes, okos, nem idegesítő kategóriába tettem... teljesen tévesen. Ugyebár férfiban vannak a heteroszexuálisok, meg vannak a melegek... Tudjuk, hogy az előbbi előre szereti behelyezni, az utóbbi pedig hátra, vagy neki hátra... és akkor jönnek azok akik a barátjukat, vagy éppen a barátnőjüket szívesebben cserélnék le egy zöldségre. Mondjuk egy uborkára, vagy akár egy padlizsánra. Utólag örülök, hogy nekem nem udvarolt az a srác. Nem is tudom, hogy reagáltam volna arra, ha velem történik ilyesmi. Mindenesetre azóta megunhatatlan a történet, és ugyan a baráti társaság már hallotta kismilliószor, de még így is tud rajta borzongani az ember.
-És mond, hogy történt?
-Hááttt odakészítette a megmosott zöldségeket.
-De fujj... Hogy fért bele egy padlizsán oda? Mégis mekkora volt.
-Hát úgy ekkora. -mutat egy elég nagy méretet- És ilyen vastag.
-Te úr Isten. De hát ez hatalmas. És egy ilyen izé belefért oda.
-Igen.
-De hát az már majdnem akkora, mint egy gyereknek a feje! Hogyan fért be oda?
-Hát jól bekentem testápolóval aztán cupp.
-Jujj! És utána mit csináltál avval a padlizsánnal? Ugye nem főzted meg?
-Jajj nem, dehogy! Ment azonnal a kukába. Meg nekem sem volt nagyon kedvem vele találkozni ezután.
-És komolyan nem tudom felfogni, hogy ilyen van! Hát ez borzasztó!
A kedvenc szobrász fiúmról is kiderült, hogy kattant. Majdnem mindig egy buszon utaztunk haza és sokat beszélgettünk. Még kimondottan helyesnek is tartottam. Ugyan, a barátnője is Művészeit karos volt és előszeretettel rajzolta meztelenül meredező tagokkal, de az ilyesféle dolgok még nem számítottak megbotránkoztatónak nálunk. Tényleg normálisnak és átlagosnak tűnt. Már el is felejtettem volna amikor egyszer csak megtalált a Facebookon. Küldött pár selfit aztán rátért a témára. Mert neki van ám kényszerzubbonya... és meg akarja mutatni nekem. Ekkor majdnem elájultam. Istenem, hát még ő sem normális? Hónapokig zargatott engem a selfijeivel és a kényszer zubbonyával, mire nagy nehezen megértette, hogy nem jöhet fel a lakásomra és csak nyilvános helyen lennék hajlandó vele találkozni.
Ha nem volt elég a perverz szobrász fiúkból, betalált a végén a szűz is. Alig, hogy megszabadultam a kényszerzubbonyos fotóktól, elkezdett rám írogatni egy másik szobrász fiú. Meglepett a dolog, mert vele aztán soha napján kiskedden beszéltem. Egy munkájára sem volt emlékezetes, de az ember sem nagyon. Kíváncsian vártam hát, hogy ezúton milyen sorscsapásra számíthatok. És természetesen jött is a kérdés, hogy én vajon hajlandó lennék e őt megszabadítani a szüzességétől. Mert, hogy én olyan könnyűvérű voltam az egyetemen. Elcsodálkoztam, hogy ez vajon honnét jött nála. Kiderült, hogy a szobrász tanszéken az terjedt, hogy én szexuális szolgáltatások ellenében megcsináltattam a fémszobromat a technikussal. És ő úgy gondolta, hogy én majd különböző ellenszolgáltatások fejében hajlandónak fogok mutatkozni őt férfiúi rangra emelni. Hát lehetséges, hogy a főleg férfiak által uralt szobrász tanszéken nem szimpatikus, ha a vizsgamunkára pont egy lány kap ötöst. Mindenesetre megkértem, hogy ha lehetséges inkább felejtse el a létezésemet a jövőben. És ezek után nekem is elment a férfiaktól a kedvem úgy két és fél évre.
Barátnőm a padlizsános fiú óta küszködik a férfiakkal. Illetve, ha el is megy randizni az is borzasztóan alakul. Az előző évben egy közös barátnőnk megpróbálta összehozni egy borásszal, aki az első randin egy koszos mackónadrágban jelent meg. Mondanom sem kell, hogy szegény barátnőm aki mindig kínosan ügyel a makulátlan csinos megjelenésére hanyatt-homlok menekült.
Nem sokkal később el kezdett udvarolni neki egy férfiú, aki ugyan a város egyik legjóképűbb hímneműje, de sajnos nagyjából senki sem látta még józanul. Ördögkatlan fesztiválon megkérdeztem tőle, hogy ugye tetszik neki a barátnőm, mire azt mondta, hogy igen és, hogy szerinte jó úton jár. Erre csak annyit mondtam, hogy valóban, de ha azt szeretné, hogy még jobban menjenek a dolgai, akkor csak jobban tenné, ha egy kicsit nagyon sokkal kevesebb alkoholt fogyasztana. Ennek az örömére aznap is a sárga föld alá itta magát. Rúd-táncolt egy útjelző táblánál és megpróbált megbúbolni egy szalma bálát. Minek utána barátnőm már megint menekülőre vette a lépést.
Idén szegénykém újra próbálkozott egy férfiúnál, aki a város egyik népszerű kávéházában menedzser. A Tinderen ismerkedtek meg. A randevújuk finoman szólva sem volt könnyed, hiszen a kávézóban a vendégek és a munkatársak szeme előtt zajlott. De a barátok unszolására úgy döntött, hogy próbálkozik és bedobja a derekát és enged a felkérésnek ami fiú lakásán való borozás lett volna. Mire egy igen érdekes üzenetet kapott vissza:
"Viszont ha jössz hozzám van pár dolog amit előre beszéljünk meg: legyél tiptopp mindenhol, szeretem ha egy nő rendbe van téve, hisz én is úgy várlak
. A másik, hogy én nem használok gumit, viszont rendszeresen járok vizsgálatra, és okosan csinálom 
te voltál mostanában?"
A Tinder kapcsán igazán szkeptikus vagyok. És ugyan fel volt telepítve a telefonomra, de nagyjából ki szoktam ikszelni mindenkit, hiszen egy fotó alapján honnét tudhatod, hogy ki fia borjáról van szó. Akár még valamilyen sorozatgyilkos perverzzel is megismerkedhetsz.
Az a sanda gyanúm, hogy barátaim szemében a reménytelen randizásra képtelem nő képe alakult ki rólam. Ezért ketten úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a dolgokat, illetve a telefonomat és meglátogatják azt a Tindert és lájkolgatnak egy keveset. Így jutottam el a végső randiig ahol is én lettem a rémes nő lista tagja. Bár, ha jól sejtem nem ez az első, vagy az utolsó, hogy a rémes nők rovatának a listájának a tagságára pályázhatnék.
A fiút ugyan a barátaim jelölték be, de ennek ellenére elég szimpatikusnak tűnt és a Tinder irányában érzett ellenszenvem ellenére is válaszoltam a végén az írására. Egy kicsit szaggatottan írogattam, addig amíg ki nem derült, hogy van közös ismerősünk, szóval meg lettem nyugtatva, hogy normális a srác és nem valami gengszter. Az első randi zökkenő mentesen is alakult. Búcsúzásra még egy szájra puszit is kaptam ami igazán kedves gesztus volt. A fiú is jobban nézett ki az életben mint a fotókon, így ismételten megállapítottam, hogy egy fotó alapján nem lehet eldönteni, hogy az illető tetszik vagy sem. Az első randi után elvileg várni kell, hogy a férfi jelentkezzen. No, de mit csinálsz, ha születésnapja van? Ha írsz akkor nyomulós vagy, ha meg nem akkor ignoráns. Így aztán hosszas filózás után írtam. És, ha már kapásból megszegtem a randizási szabályokat, akkor gondoltam dobom az egészet a kukába és lesz ami lesz és a hét folyamán én írtam rá. Kibontakozott egy igen érdekfeszítő kérdezz felelek. Vagyis vallatjuk Annát. Stop. Pl.: Mi a véleményed az egészséges életmódról. Mivel dohányzom ezért egy ilyen kérdése nem fogok tudni olyan válasz adni, amiből jól jövök ki. Szóval bevallottam, de persze jócskán finomítva. Aztán kiderült, hogy ő automatikusan a testsúlyomra kíváncsi. Ami azért nem annyira kedves. Tudom, hogy nem vagyok egy nádszál alkat és ez engem is zavar. Ez után jött az, hogy nála vannak perverz dolgok a testiségnél. A szobrász fiúkból és a barátnőm esetéből kiindulva kivert a hideg verejték. Pár percig kamilláztam mire úgy döntöttem, hogy rákérdezek, hogy ez alatt mégis mit ért. A válasz pedig nagyjából annyi volt, hogy csók, ölelkezés és összebújás. Ami azt hiszem az európai embereknél semmiképpen sem mondható perverznek. Koreában már talán, de nálunk azt gondolnám, hogy az perverz, ha egy kapcsolatból ez hiányzik. De amúgy a beszélgetésnek ez a része majdnem úgy nézett ki mint egy állásinterjú.
A pénteki randinkat lemondta, de vasárnap egyszer csak rám írt, hogy Pécsett van és, hogy találkozzunk. Gyorsan bevetettem magam a fürdőszobába, mert ugye az ember lánya csak szalonképes állapotban mehet el randizni. Szegény fiút várattam vagy félórát, de ez a fiuk dolga. Ha azt szeretné, hogy időben jöjjek, akkor ne akkor írjon, amikor már az utcámban van. Az ő megjelenése már koránt sem volt annyira kifinomult. Több napos borosta, és egy leheletnyi testszag. De sajnos az európai férfi ilyen. -Már párszor megmagyarázták a barátok, hogy ne abból induljak ki hogy a koreai férfiaknak nincs izzadság szaguk, meg abból sem, hogy a koreai férfiaknak nincs testszőrzetük. A kioktatás főleg annak szól, hogy ha nekem itt esetleg tetszik egy férfi, az vagy meleg, vagy látens meleg. Szóval próbálom magam szoktatni a testszőrzethez és a test odorokhoz, mert a társadalom ezt ítéli férfiasnak. És ha valaha az életben heteroszexuális férfival kívánok randevúzni, akkor meg kell szabadulnom bizonyos elvárásoktól, mert máskülönben örökre petrezselymet árulhatok.- A randi maga egész jól zajlott. Főleg ő beszélt. Én pedig zavarban voltam és az önéletrajz szerű monológot hallgattam és néha hozzáfűztem valamit. Magamhoz képest tényleg keveset beszéltem, az ő beszédének a fonalát pedig néha már elveszítettem. De a nagyokosok tanácsa az, hogy a férfiak szeretik fényezni magukat az elején és hagyni kell őket. Szóval hagytam a fejem pedig kezdett zsongani a sok információtól. Szerencsére megcsókolt és az pedig jó volt. Meg is állapítottam, hogy kimondottan jól csókol. Mivel Koreában csókolóztam utoljára még 2015-ben (ott meg ugyebár nem illik nyilvános helyen csókolózni), ezért furcsa volt, hogy fényes nappal és még ráadásul az utcán képes valaki megcsókolni. Sőt, még ráadásul a barátaim lakásának az utcájában. A koreai szokások kéretlenül is te beleivódnak az emberbe és elkezdtem szorongani, de ezt próbáltam leplezni. Te jó ég, majdnem itt állunk a templom előtt és erkölcstelen dolgot csinálunk. Nem mintha a biblia egy szóval is említené bárhol, hogy nem szabad nyilvánosan csókolózni. Ekkor egy picit furcsa dolog történt. Megkérdezte:
-Anna, te dohányzol?
-Igen, de én írtam.
-Á, szóval az volt a bűzrúd.
-Zavar?
-Nem, sőt.
-Tényleg? De hát ez zavarni szokta az embereket.
-Nem mert szexi.
Én pedig naivan megnyugodtam. Ugyan egy pillanatra elgondolkoztam, hogy fogmosás és zuhanyzás után frissen mosott ruhában vajon hogy jöhetett rá, de gyorsan elhessegettem a kétségeim, és folytattuk a csókolózást. Nem sokkal később betértünk a templomba, mert a fiú vallásos volt és a mise után egyházi program szervezésén munkálkodott. Nagyjából a mise felénél észre vettem, hogy jár a lába, de nekem is szokott, ha figyelek, szóval nem nagyon foglalkoztam vele. Aztán nem sokkal később oda súgta, hogy rosszul van. Én pedig köpni nyelni nem tudtam. Aztán bevallotta, hogy ő igazából nem bírja. Majdnem elájult a nikotinos csókomtól. Én pedig attól, hogy ő rosszul van. Sokkos állapotomban azt sem tudtam, hogy mit csináljak. A búcsúzáskor pedig közölte, hogy most, ha lehet nem csókolna meg. Az 'állás interjú' ezen pontját kínosan elbuktam és nem mentem át a rostán.
Aznap felhívtam a közös barátunkat és fél-sírva meséltem el neki a történetet. Ő meg csak pofátlanul belenevetett a telefonba, mondván, hogy ugyan most ki vagyok borulva, de másnap majd én is viccesnek találom. Valóban az ember ritkán viselkedik úgy mint egy mutáns aki kiszívja az életet a másikból. Mondom:
-Nem baj, majd szépen leszokok a dohányzásról és lefogyok. Amikor vékonyabb voltam döglöttek értem a pasik.
-Érted, már most is döglenek. -mondta a közös barátunk nevetve.
