"Az esszé is irás" Avagy a halogatás gyönyörei

Már vagy két éve lóg a papír csík a ruhafogasomon. Piros nagy cirádás betűk. A figyelem felkeltésére szántam. Minden nap orra bukom abban az ominózus ruhafogasban. És vajon használ valamit? Természetesen nem. Miért is használna. Elnézem. Nézem. Anekdotálok rajta. Miért is nem írok egy fránya sort sem. Beadandó hegyek tornyosulnak előttem, de csak bámulom azt a szegény szerencsétlen papírost és várom, hogy jöjjön. Egyszer majd eljön az az ihlet.

Majd neki állok. Egyszer. De nem ma. Majd holnap.

Persze tisztában vagyok avval, hogy abban a pillanatban amikor megszólal az ébresztő hajnalban akkor majd jön az isteni szikra és elkezdek valamit nézni a laptopomon.

Csak semmi pánik. Még jó lesz, ha holnap nekiállok. Jó lesz. Nekiállok. Biztos.

Magam sem hiszem. De nincs mit tenni. Mardosó lelkiismeret furdalással tovább folytatom a mindennapokat. Ma sem csináltam semmit. De legalább amíg sorozatot nézek addig sem gondolkozom. Mert abban a pillanatban ahogy elkezdek gondolkozni rögtön jön az önutálat és a szokásos nyavajgás, hogy semmi, de semmi értelme sincs az életemnek. Minden bizonnyal, ha egyszer nekiállnám élni azt, mint ahogy minden normális ember. De a fasznak áll neki valaki 36 évesen újra egyetemre járni. Így sem jó még úgy sem jó. De az, ami a legfontosabb, hogy olyan cefetül egyszerű siránkozni. Mert tenni ellene azt aztán már nem. Ahhoz egyszer fel kell kelni időben, vagy legalábbis hazajövetelt követően le kell ülni már végre írni.

Nagyon egyszerű. Menni fog. Majd holnap.

Aztán eljön a holnap és ott ülök a cikkek felett és ismételten megállapítom, hogy mennyire utálom az akadémiai nyelvezetet. Hosszú cirkalmas mondatok, amik vagy igazak vagy nem de meg van rá legalábbis a lehetőség arra, hogy igazak legyenek. Természetesen csak addig ameddig valamilyen sokkal okosabb ember meg nem állapítja, hogy az az Isten verte gondolat ugyan nyomokban tartalmaz némi valóságot, de és hangsúlyozom, hogy az igazság az mint olyan az a tudományban csupán hipotézis, amit a továbbiakban meg lehet cáfolni.

Mi is az értelme ennek az egésznek? Az értelem definícióója csupán egy illúzió. Valójában minden ember hülye, csak maximum nem tudja azt magáról. Minél tudattalanabb a hülyeség faktor annál szignifikánsabb annak az jelenléte. Mert hogy minden hülye géniusznak hiszi magát. Igen szomorú az a feltételezett tény, miszerint minél iskolázottabb valaki, annál boldogtalanabb. Újra és újra felvetem ama hipotézist, hogy ha rosszabb lenne a szaglásom akkor vajon elmehetnék e kukásnak. Ami ugyan egy diplomás családban nem dívik, de legalább hasznos munka. De se baj mert hasonló képen elismert munkára bármikor képes vagyok. Szarvakarás (a családom szemében) = idősgondozás

A probléma az alkotással

„Ez lesz a te örökséged. Mert te is egy félkarú Krisztus vagy. És az életben az lesz a feladatod, hogy rájöjjél, hogy miért hiányzik a fél karod és hogyan növeszd azt ki.”

A nagymamám bátyja, akit egyetemi professzorként bölcs embernek tartok egyszer megkérdezte tőlem, hogy tudom e hogy mi a titka a boldogságnak. A felesége ott ált mellette így bizonytalanul azt válaszoltam, hogy „a család”. Mire ő megrázta a fejét és azt mondta: „A kert. A növények egyszerűek. Ha megfelelően öntözöd és táplálod őket, akkor azt meghálálják és kivirulnak. De az emberekben mindig csalódni fogsz.”

Ambivalens a viszonyom a halállal. Iszonyatosan vágyom rá és a legtöbbször gyűlölöm az életet. De boldogan akarok meghalni. Ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy szeressenek és, hogy én is szeressem önmagamat. De szeretni sem tud mindenki és önmagamat sem vagyok képes szeretni, mert gyarló vagyok és tökéletlen. Folyton éhes vagyok. Éhezem a szeretetre, de az a szeretet sosem elég vagy jó. Kell tehát valami. Valami, ami túlmutat azon a jelentéktelen valakin, ami vagyok. Valami, ami szerethető. Ilyen módon az alkotó ember is olyanná válik mint egy kertész. Elülteti és gondozza az alkotását, hogy az egyszer virágba boruljon. És közben mégis más. Mert az alkotó hajszolja a tökéletes fényt, az istenit, és arra kárhoztatott, hogy sosem érje el azt, mert mint ahogy ezen a földön nincs abszolút sötétség, úgy tökéletes fény sincs. Mégis számomra nincsen más kert.