Levél - az értelmetlen szentimentalitás és a giccs határán

2019.06.05

Lehetséges, hogy nem foglak mindig szeretni és nem tudom, hogy te valaha szeretni fogsz engem. Jelenleg nem érzem, hogy szeretnél. Nem mutatod jelét. Lehet, hogy szeretsz hozzám bújni, de ha szeretnél, akkor másképp viszonyulnál hozzám. A bipolaritás nem kifogás. A szenvedélyeidet jobban szereted nálam. Ezt még a rózsaszín ködön át is látom. Jelenleg még úgy hiszem, hogy nem akarom, hogy megváltozzál, de ezt a jövőbeni énem már nem garantálja. És féltenek tőled. Remélem nem nekik lesz igazuk és nem törsz össze. Remélem nem fogsz bántani. Nem akarom hagyni. És az, hogy szépnek látlak, és vonzónak, az még nem bizonyíték arra, hogy jó is vagy. Legalábbis arra nem, hogy számomra jó leszel. És, ha úgy alakul, akár képes leszek téged otthagyni… Remélem képes leszek. Nem tudom nem látni a hibáidat. Mégis téged választottalak. Talán kitartok melletted, talán ellöklek magamtól. Most még nem tudom. Nem tudom mikor tör ki belőled az őrült és nem tudom, hogy képes leszek e azt kezelni. Nem akarok függeni tőled. Szeretnék sziget lenni számodra. Egy személy, akihez menekülhetsz, ha el akar nyelni a világ. Szeretnélek szeretni. És azt szeretném, ha te is szeretnél. De nem garantálok semmit. Nagyon nehéz vagy te nekem. Ebben a pillanatban még szeretlek és ha szerencsések vagyunk, akkor ez kitart. De, ha nem akkor majd megkapod tőlem ezt a levelet mementónak. És remélem, hogy nem kell megtennem. 

Jelenleg nagyon is szeretem azt az embert aki magához szorít, ha alszik. Szeretem ahogy megszólal a kis gőzös. Szeretem, hogy hidegebb a tested mint másé. Szeretem nézni az arcod amikor alszol. Szeretem, hogy olyan gyengéd és érzékeny a csókod. Szeretem, ahogy belekuporodsz az ölembe és én simogathatom a puha fürtjeidet, és a sima bőrödet. Ezeket a pillanatokat nem adnám semmiért. És tudom, hogy más nem érti meg. De olyankor tudom, hogy kiszakadok a világegyetemből és a tökéletes, már-már ijesztő harmónia vesz körbe. És tudom, hogy a szigeted vagyok. Az a nő akibe kapaszkodhatsz, a nyugalom buborék. Akkor igenis úgy érzem, hogy fontos vagyok neked. Vagy amikor elszaladok otthonról egy órára… te pedig szomorú szemekkel nézel rám és megkérdezed, hogy: „Mikor jössz vissza?”

Most ezen a napon imádattal szeretlek és csodálatosnak tartom azt az embert aki vagy, persze a hibáidat mellőzve. És ha ezen sorokat esetleg valamelyikünk halálánál kapod meg, akkor az azt jelentené, hogy nekem volt igazam és érdemes volt veled lenni és érdemes volt szeretni téged. Most nagyon, de nagyon szeretlek.