Nem is értem, hogy mi a baj az orvosokkal. Senki sem képes komolyan
venni az én vélt vagy valós halálos betegségeimet… Már félek
elmenni az orvoshoz, mert biztosan hülyének néz.
A napokban újra ellátogattam a bőrgyógyászhoz és ismételten
megtudtam, hogy nincs gombám. Akármennyire is szeretném
bemagyarázni magamnak, de nincs. A probléma tényleg a fejemben
van.
-De doktornő. Nézze meg a körmeimet. Be van repedve és ez a gomba
egyik jele…
-Az a cipőtől van. Nyomja a cipő és azért reped be.
-És a bőrhámlás… Az nem gomba? És viszket is.
-Akárhogy is nézem nincs itt gomba. Csak nagyon érzékeny a bőre
és krémezni kell.
-Tényleg nincs semmi bajom? Például a kisujjnál a köröm nagyon
meg van vastagodva.
-Nincs. Nem létezik olyan ember akinek normális lenne a lábán a
kisujja.
-Komolyan?
-Higgye el nekem, hogy nincs gombája!
Igaz ami igaz, a fejemmel van az igazi gond. Biztosan mindenki utál
is miatta. Napok óta csak fekszem, bőgök és köhögök. A lakásom
pedig romokban hever. A köhögés is biztosan pszichoszomatikus.
Depresszióm van. Igazából semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy
szakítottunk Sünivel és a süntüskék még fájnak. Nem, nem.
Nekem depresszióm van. Nem megfázás, és nem is a cigaretta okozza
a bajokat, hanem a depresszió. Bekapok egy valeriánát. Az majd
mindent megold.
A gödör kellős közepén csücsülök. Csúf vagyok és nem szeret
senki. Na jó, anyu biztos, hogy szeret… Meg a legjobb barátnőm
is… Meg Gery… Meg Márkocska… Meg Márk… De nőként senki
sem szeret… Talán Csabi… De ez mind nem számít, mert Süni nem
szeret és most vége van a világnak.
Nincs semmi értelme az életemnek. Meg akarok halni! Viszont, ha
öngyilkos leszek akkor esetleg kísértet lesz belőlem és akkor
boldogtalan leszek a halál után is… Ez egy nagy NO-NO. Boldog
állapotomban kell meghalnom. Mondjuk egy áttáncolt éjszaka után
szexelni egy jót, vagy kettő-hármat, édesen elaludni és akkor
meghalni… Öngyilkosnak lenni túlzottan is kockázatos.
Depresszióm van mert nem alszom este. Nappal viszont képes vagyok.
És ha el is alszom akkor is két órával később arra ébredek,
hogy csurom víz a hátam és a hajam és reszketek. Bár nem kellene
este koreai sorozatokat néznem addig amíg nem tudom nyitva tartani
a szemem már többet, aztán nappal is folytatnom… És az is
meglehet, hogy a három pléd már sok...
Aztán ott van még az evés kérdése. Egész nap nem eszek semmit
aztán rendelek valami vackot amivel aztán halálra eszem magam. Te
jó ég mennyi küzdelem árán sikerült leadnom pár kg-t aztán
három nap is elég hozzá, hogy minden egyes ledolgozott kg
visszamásszon. Vajon mennyit kell ahhoz edzenem, hogy újra
eltűnjenek a pizza és a banános nutellás palacsinta nyomai.
Persze a szobám átlagos hőmérséklete 15 fok, a konyhában pedig
nincs fűtés. Normális ember nem bújik ki az ágyból ilyen
hidegben főzni, nem hogy hideg salátát enni...
De tényleg depressziós vagyok. Hónapok óta nem volt erőm semmit
sem írni. Vagy csak szimplán egyszerűen ami foglalkoztatott, arról
nem szabadott írnom. Amúgy meg csak sorozatokat néztem és
próbáltam lemozogni a fölös kg-kat… Az, hogy most éppen írok
ez csupán a kivételt erősítő szabály...
A lakásom egy romhalmaz. Á, de majd holnap megcsinálom... Majd, ha
meleg lesz. Majd, ha jön hozzám valaki. Gyorsan írjuk is meg egy
barátnak, hogy ha nem jön hozzám látogatóba/filmet nézni, akkor
megesz a kosz... Addig meg csak én látom. Végül is csak egy
kicsit lusta vagyok.
Az életem is egy romhalmaz. Nincsen senkim, csak az anyám, meg a
bárátok, meg a lakásom, ami ugyebár egy romhalmaz…
A napok csak úgy elmúlnak. Mindenki más dolgozik, én meg csak
nézek ki a fejemből. Egy cégnek sem kellek. Nem mintha nagyon
jelentkeztem volna mostanság munkákra. A cégem pedig folyamatosan
basztat, hogy mikor kívánok már visszamenni dolgozni… Meg az
egyszem helyre is behívtak állásinterjúra, ahová jelentkeztem…
A tanítványom anyja pedig folyton mondogatja, hogy jelentkezzek már
az ő cégükhöz… Á, de úgysem lennék nekik elég jó… Csak
az angoloknak. De, a nem létező micsodám kivan már a sok
utazással! Miért nem lehet ezt a munkát itthon is ugyanennyiért
csinálni? Kellene sok féreglyuk…
Bárki bármit mond én csúnya vagyok. Az, hogy idegen férfiak
szólítanak le a Glasgowban, a Blöffben vagy az edzőteremben.. az
csak annak tudható be, hogy rossz a szemük. Bennem tényleg nincs
semmi vonzó. Túl nagy a mellem, túl sok rajtam a plusz kg, és az
arcbőröm is csúnya. Ez borzasztó!
A szakítás utáni sebnyalogatás…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése